Videón a durva manőver: szinte az összes szabályt megszegte az Örs vezér téri ámokfutó, ugrott a jogsija

Egy autós fedélzeti kamerája vette videóra azt a sofőrt, aki példátlan szabálytalanságot követett el.

2021. november 21-én 16 óra körül Budapest XIV. kerületében, az Örs vezér terénél nem mindennapi manőverbe kezdett:

Öt sávot és a záróvonalat átszelve, a szembejövő sávban kerülte ki a piros lámpánál álló kocsisort, majd a tilos jelzésen áthajtva kanyarodott jobbra az álló autók előtt.

A felvétel készítője a videót a Budapesti Autósok Közösségének juttatta el, amely azt a rendőrség rendelkezésére bocsátotta.

Ez alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága szabálysértési eljárást indított – olvasható a police.hu közleményében.

Ennek során azonosították a szabálytalan autóst, akivel szemben a piroson való áthajtás miatt közigazgatási bírságot, míg közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése és a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértések miatt pénzbírságot is kapott.

A vétkes sofőrt természetesen a járművezetéstől is eltiltották, azt nem tudni, mennyi időre.

Itt te is megnézheted a hajmeresztő manővert, ami miatt ugrott a jogsija a felelőtlen vezetőnek:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!