Vajna Tímea vallott betegségéről: elárulta, miért nem szült eddig gyereket
Vajna Tímeát már bizonyos barátai is unszolják, hogy vállaljon gyereket. Aggódnak érte, hogy ki ne fusson az időből. Tavaly a TV2 Mokka című műsorában Timi így nyilatkozott a gyermekvállalásról:
“Előbb leszek nagynéni, mint anya, de nem baj”, és viccesen azt is hozzátette, ha nem vigyáz, egyből nagymama válhat belőle.
Most azonban komolyra fordította a szót, és 24 órát át látható Instagram bejegyzésében a következőket írta a témában:
„Most az a fontos, hogy megtaláljam a lelki békémet, nyugalmamat a rengeteg fájdalom, harc és stressz után, ami lassan három éve folyik. Valamint először szeretném megteremteni a megfelelő környezetet… (biztosan elvetélnék, ha nincs meg a kellő nyugalom). Soha nem szülnék érdekből… Nekem sokkal fontosabb a pici lelke és hogy szerető családba szülessen, valamint nekem is endometriózisom van, és a stessz sajnos egyéb más dolgokat is okozott. Mindennek szépen eljön majd az ideje, ha már így alakult az életem…”.
Timi tehát egyáltalán nem zárkózik el az anyaságtól, csupán megvárja, míg egy nyugalmasabb szakaszba érkezik az élete.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!