Drámai változás a traffipaxoknál: mit szólnak az autósok a meglepő fordulathoz?

Jelentősen csökkentek idén a Véda közúti intelligens kamerahálózat felvételeiből származó bevételek: az idei év első hat hónapjában összesen 4,365 milliárd forintra rúgott a kiszabott bírságok összege, ez a felét sem éri el 2019 és 2020 első féléves bevételének, amikor kevéssel több mint 10 milliárd, illetve 9,98 milliárd forint folyt be – derül ki a Világgazdaság szerdai lapszámából.

A lap a rendőrségtől kikért adatokra hivatkozva írja, hogy még mindig a gyorshajtás a leggyakoribb büntetési ok, a második helyen pedig a piros lámpák figyelmen kívül hagyása áll. A Véda közúti intelligens kamerahálózat felvételeiből származó bevételek visszaesését csak részben magyarázza a koronavírus-járvány okozta bezárkózás, hiszen annak hatásai már a 2020-as adatokban is megmutatkoztak – írja a Világgazdaság.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a lap érdeklődésére azt írta: 2021 első felében több mint 125 ezer bírságot szabtak ki, míg tavaly az első hat hónapban 288 ezer, 2019-ben pedig 291 ezer felett volt a kiszabott bírságok száma.

“Bár a Covid miatt a nagyobb városokban az emberek többször ültek autóba, mert kerülték a tömegközlekedést, hosszabb utakra – főleg amelyeken a Védarendszer működik – már sokkal ritkábban indultak, mint a korábbi években. A rokonlátogatások és a nyaralók felkeresésének megritkulásával a szabálysértések száma is csökkent, legalábbis azokon a pontokon, ahol a kamerák dolgoznak. Különösen a tranzitforgalom mennyisége maradt el az előző években megszokottól” – mondta a lapnak egy közlekedésbiztonsági szakértő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)