Szlávik János elmondta, milyen karácsonyunk lesz: több jó hírrel is szolgált
|Szlávik János infektológus főorvos volt a Mokka hétfő reggeli adásának egyik vendége. A két műsorvezető arról kérdezte a szakembert, hogy mi várható az elkövetkezendő hetekben, hogyan alakul majd a fertőzöttek száma.
Feltették Szlávik Jánosnak azt a kérdést is, hogy szerinte vajon milyen karácsonyunk és ünnepi időszakunk lesz. Ő így válaszolt erre:
„Én optimista vagyok, tehát látni kell azt, hogy a korábbi hullámokhoz hasonlóan egy bizonyos csúcs után aránylag gyorsan elkezd csökkenni az esetek száma.
Ha minden jól megy, karácsonyra már jóval kevesebb esetszámunk lesz” – mondta ki a jó hírt a főorvos. Majd így folytatta:
“Természetesen ez változhat, és nem biztos, hogy így lesz, de úgy tűnik, hogy ez a karácsony, ami nem csak egy ünnep, egy érzés, azért velünk marad.
Ne felejtsük el, hogy az ünnepi vásárok, a karácsonyi vásárok is nyitva vannak, és megtartják az emberekben azt az érzést, hogy lesz karácsony, talán szabad karácsony lesz” – fejezte ki reményét.
A ma kezdődő oltási hétről szólva elmondta: “Az oltási hét azokat célozza meg, akik valamiért eddig, azért például mert olyan helyen laktak, nem értesültek az oltásról, vagy épp nem akartak hivatalosan regisztrálni.
Ők most szabadon, előzetes regisztráció nélkül reggel 7-től este 7-ig oltathatják magukat” – hangsúlyozta Szlávik János.
“Én úgy gondolom, egy jelentős számú ember fog menni, akár első, akár második, akár harmadik oltásra” – közölte a főorvos.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!