Rusvai Miklós szerint ekkortól dobhatjuk el a maszkokat, és nyaralhatunk korlátozások nélkül:
|Rusvai Miklós víruskutató nagyon pozitívan látja az idei nyarat, szerinte addigra már eldobhatjuk a maszkot. Így nyilatkozott minderről az ATV Híradójának:
„Senkinek nem kell attól félnie, hogy az arca félig fehér, félig lebarnult lesz.” A szakember szerint a 85%-os átimmunizálás meglesz nyárra. Mindez pedig azt jelenti, hogy maszk nélkül nyaralhatunk és maszk nélkül mehetünk étterembe nyáron.
Rusvai Miklós úgy véli, az iskola végével a maszk viselésének is vége lesz. A húsvéti vendégjárások miatt két héttel húsvét után a csökkenő járványügyi számok megtorpanhatnak, de nagy fellángolástól már nem kell tartani.
Rusvai Miklós leszögezte: „A járvány harmadik hullámának csúcsán túl vagyunk, ezzel tulajdonképpen a magyarországi koronavírus-járvány csúcsán is túl vagyunk.”
Mi magunk is abban bízunk, hogy nyárra végre visszatérhet az életünk a normális kerékvágásba, és maszk illetve korlátozások nélkül, felszabadultan tölthetjük a nyarat.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: ATV Híradó)