Pár másodperccel az angol-magyar után megcsörrent Szijjártó Péter telefonja: nem akárki volt a vonal másik végén
|Orbán Viktorhoz hasonlóan Szijjártó Péter külügyminiszter is a helyszínen izgulta végig az angol-magyar focimeccset.
A történelmi eredménnyel, 4:0-ás magyar sikerrel záruló találkozó után néhány másodperccel azonban megcsörrent a telefonja.
Szijjártó Péter így számol be a történésekről a közösségi oldalán: “Udvarias emberek az amerikaiak, ez tegnap este is bebizonyosodott, mert Antony Blinken külügyminiszter-kolléga néhány másodperccel azután hívott, hogy Turpin sporttárs hármat fújt a sípjába.
Természetesen nem a meccsről beszéltünk, de azért a “Hogy vagy?”-ra azt válaszoltam, hogy “Épp most vertük el az angolokat 4-0-ra”.
Hívásának témája sokkal inkább a globális minimumadó volt. Elmondtam neki, hogy mi egyáltalán nem vagyunk lelkesek ettől az ötlettől, főleg nem annak jelenlegi formájában, pláne nem a jelenlegi körülmények között.
Az európai gazdaság nagyon komoly kihívásokkal néz szembe a háború miatt, ebben a helyzetben a termelő vállalatokat sújtó újabb adóterhek végzetesek lehetnek. Főleg úgy, hogy a bevezetésre már a jövő év elején sort akarnának keríteni Európában, míg a világ többi részén ki tudja, mikor fogják bevezetni, már ha egyáltalán…
Ezért ezzel a döntéssel még egy mélyütést kapna az európai versenyképesség, amit jobb lenne elkerülni. Mindenesetre abban maradtunk, hogy a héten még beszélünk.
Mintegy negyed órát telefonáltunk, s mire letettem a telefont, az tele lett gratuláló sms-ekkel a kollégáktól a világ minden égtája felől.
Hiába, ez is látszott, a Holdról is” – olvasható a külügyminiszter bejegyzésében. Szijjártó Péter egy videót is közzétett a meccs utáni egyik felemelő pillanatról:
“Azt hazudták, hogy fütyültek a gyerekeink, aztán kifütyülték a Himnuszunkat…. Végül mégis mi énekeltük a Himnuszt Wolverhamptonban, a meccs után. Most már mindenki tudhatja: nem érdemes belénk kötni” – írta a videóhoz.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook oldala)