Orbán Viktor tiszta vizet öntött a pohárba a NATO-csúcs előtt a háború kapcsán: ezt mondta

Orbán Viktor miniszterelnök a NATO-csúcstalálkozó hivatalos kezdete előtt még beiktatott egy találkozót.

Szerda reggel tárgyalást folytatott Andres Pastranával, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI elnökével Madridban.

Ezt Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte szerda délelőtt a Magyar Távirati Irodával.

A megbeszélésen, melyen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, egyetértettek abban, hogy:

Az ukrajnai háború továbbterjedését meg kell akadályozni, az ukrán embereket támogatni kell, a menekülteket pedig be kell fogadni.

Orbán Viktor a NATO-csúcs kapcsán kifejtette: nem támogatunk egyetlen olyan javaslatot sem, amely belesodorhatja a NATO-t és Magyarországot ebbe a konfliktusba.

A kormányfő emlékeztetett arra hogy ez egy orosz-ukrán háború, a NATO pedig egy védelmi szövetség.

Orbán Viktor közösségi oldalán egy képet is megosztott, mellyel a NATO-csúcs kezdetéről tudósított:

(Kép forrása: Orbán Viktor Facebook oldala)

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: részben MTI, kiemelt kép: a kormányfő Facebook oldala)