Őrült mennyiségű eső zúdul az országra: kiadták a figyelmeztetést, hol mire számítsunk

Az ország nagy részén jelentős mennyiségű esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat,

Az előrejelzésében a meteorológia azt is kiemelte: a hegyekben havazás is várható. Legyünk tehát óvatosak!

Az OMSZ veszélyjelzése szerint a nap folyamán várható sok eső miatt Somogy megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Emellett Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Péntek reggelig az ország délnyugati-északkeleti tengelyében nagyobb területen 20 milliméternél is több, a Dunántúlon egy keskenyebb sávban akár 30 milliméter feletti csapadék is hullhat.

A délutáni, esti óráktól az Északi-középhegység, majd estétől a Mecsek magasabban fekvő területein is várhatóan havazásba vált át a csapadék.

Az északi hegycsúcsokon akár 10 centimétert meghaladó friss hótakaró is kialakulhat.

A péntekre virradó éjszaka, hajnalban északkeleten (főként Borsodban) síkvidéken is havazhat, melyből akár 2 centiméteres vékony hóréteg képződhet.

A csapadékrendszer a péntek déli órákig fokozatosan elhagyja az országot, ezt követően veszélyes időjárási jelenség nem várható – írták.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Forrás: MTI)