Merkely Béla elmondta, kiknek kellene maszkot viselniük zárt térben
|Merkely Béla professzor interjút adott a Spirit FM-nek. A Semmelweis Egyetem rektora szerint a negyedik hullám teljesen más lesz, mint az eddigiek, a delta variáns ugyanis agresszívabb, fertőzőképesebb.
Nincs reális esélye, hogy a nyájimmunitás segítségével védekezzenek azok, akik nem oltották be magukat, ugyanis az átoltottságnak 80 százalék fölé kellene emelkedni, ahhoz hogy megvédje azt a kisebbséget, akik nem éltek az oltás lehetőségével – hangsúlyozta a szakember.
Merkely Béla szerint azért sem alakulhat ki nyájimmunitás, mert más az R érték, vagyis a reprodukciós érték. Az R érték azt jelenti, hogy egy megfertőzött személynek mekkora az esélye, hogy további személyeket fertőzzön meg. Míg ez a vuhani (tehát az eredeti, kezdeti) vírusnál 2-3 ember volt, addig a delta vírusnál már 8.
“Az oltatlanok esetében mindenképp fontos lenne a zárt térben a maszk hordása. Nem lenne szabad bízni az immunrendszerünkben, ugyanis az erős immunrendszerrel rendelkezőknél is súlyos lefolyása lehet a betegségnek” – hívta fel a figyelmet Merkely Béla.
IDE KATTINTVA meghallgathatod a teljes interjút.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: MTI)