Mazsi elmondta, milyen lesz Krisztián temetése: “A férjemnek gyönyörű temetése lesz, olyan, hogy…”

Berki Mazsi mögött iszonyatos napok és hetek állnak. Nem elég, hogy bekövetkezett a tragédia, számtalan kihívással kellett, hogy szembenézzen.

Kislánya, az alig féléves Emma Katerina most apa nélkül maradt.

A csöppség ellátásában Mazsi édesanyja rengeteget segít, hiszen Krisztián feleségére számtalan teher hárul.

Mazsit ugyanis a rendőrök többször is kihallgatták azokkal a tiltott szerekkel kapcsolatban, melyeket Berki Krisztián lakásában találtak.

Ha kíváncsi vagy arra, milyen kérdésekre kellett válaszolni Mazsinak a kihallgatásokon, ide kattintva megtudhatod.

Mazsi már a temetést intézi, a Borsnak azt is elárulta, milyen lesz a Krisztiántól való végső búcsú:

“Gondoskodtunk arról is, hogy az érkező virágokat tudjuk fogadni. Akik szeretnének részt venni a temetésen, koszorúval vagy akár egy szál virággal is érkezhetnek.

A férjemnek gyönyörű temetése lesz, olyan, amilyen ő volt, Berki Krisztiános, hozzá méltó helyen és módon helyezzük örök nyugalomra” – mondta Mazsi.

“Közösségi oldalán Mazsi a temetés helyét és időpontját is elárulta: Fájó szívvel tudatjuk, hogy férjemtől, Berki Krisztiántól, 2022. május 26-án, 14 óra 30 perckor a Farkasréti temetőben veszünk végső búcsút.

Kérjük mindazokat, akik szeretnék kegyeletüket leróni és utolsó útjára elkísérni, legyenek szívesek fehér ruhában érkezni.

Nagyon nehéz, fájdalmas napokat élünk meg. Szeretnénk békében és szeretetben örök nyugalomra helyezni Férjemet” – olvasható a közleményben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Berki Krisztián Instagram oldala)