Kulcsár Edina kamerák előtt tálalt ki titkairól: “Nem gondolom, hogy attól k*rva lennék, mert…”
|Kulcsár Edina előbb a közösségi oldalán tudatta követőivel, hogy ezentúl a boldogságra fog koncentrálni, majd interjút adott a Fókusznak.
Ezt írja a közösségi oldalán: “A könnycseppek elfogytak, legalábbis remélem, így most, hogy még erősebb lettem, maximálisan a boldogságra fogok törekedni, mert boldogság nélkül nem érdemes élni!
Továbbra is nagyon szépen köszönöm a sok támogatást, mert természetesen ilyen is van” – olvasható Edina bejegyzésében.
Az RTL Klubon kedd este látható Fókuszban Kulcsár Edina hosszabb interjút adott a műsor készítőinek.
Csutival való kapcsolatáról többek között ezeket mondta: “Ha az emberek nagyon szeretnének egyébként turkálni ebben az egészben, akkor ki tudják találni vagy akár következtetni, hogy ki milyen vehemenciával volt a másik irányába, és ki mennyi szeretetet, törődést adott a másiknak
Nem gondolom, hogy attól k*rva lennék, mert kiszálltam a rossz kapcsolatomból, és szeretnék boldog lenni” – hangsúlyozta Edina.
Aztán rátért arra is, hogy mit érez most új párja, a rapper G.w.M. iránt:
“Tényleg nem éreztem még ilyet. Nekem a Márk olyan, mint valami mentsvár, aki megfogta a kezét a már a kút alján lévő Edinának, és húz kifele, mert ő tényleg ezt csinálja az érzéseivel.
Egy nagyon mély érzésű valaki” – mondta el mostani partneréről a Fókuszban Kulcsár Edina:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!