Gulyás Gergely óriási változást jelentett be: ez sokak életét átformálhatja
|Magyarország korrekt megállapodásra törekszik az Európai Bizottsággal, és a kormány maximálisan elkötelezett a vállalások teljesítése mellett – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta, Magyarország energiaellátása biztosított; a jövőben benyújtandó napelemes pályázatoknál változtatnak a betáplálás szabályain.
A miniszter kiemelte: az Európai Bizottsággal kötendő megállapodással 2025-re elérhető az a cél, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a pedagógusok. Jövőre csaknem 21, majd 25, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés – közölte.
Gulyás Gergely szerint ha sikerül megállapodni, már január 1-jén az eddig tervezett 10 százalék helyett megvalósulhat a közel 21 százalékos emelés.
Az energiaellátással kapcsolatban úgy fogalmazott, “Magyarország gázellátása fél évig akkor is biztosított lenne, ha egyetlen molekula gáz sem érkezne az országba”. Azt mondta, az ország a jelentős tárolókapacitások, a komoly gázvásárlások és a tározók magas feltöltöttsége miatt biztonságban van.
Azt mondta, Magyarországon is rendkívül nagy problémákat, inflációt, árfolyamproblémákat jelent az, hogy az energiaárak elszabadultak Európában.
Szerinte kétféle kérdés van Európában: van-e egyáltalán elérhető energia, különösen földgáz és az mibe kerül. Hozzátette: mindenhol borzalmasan magasak az árak, de nem mindenhol tudják az első kérdésre azt a választ adni, hogy van elegendő energia.
Gulyás Gergely óriási változást jelentett be a napelemekkel kapcsolatban, ami sokak életét átformálhatja:
A miniszter emlékeztetett arra, hogy annak, akinek napeleme van, az abból származó energiát betáplálja a hálózatba és onnan kapja vissza az áramot. Ezen a szabályon változtatni kell, mert a magyar villamosenergia-hálózat egy nagyobb, költséges felújításig nem tud több energiát befogadni – közölte.
A befogadott igények esetében, illetve azoknak, akik már a hálózatban vannak a szabályozás nem változik, de “a még elő nem jegyzett”, be nem nyújtott igények kapcsán változtatnak, felfüggesztik a betáplálási kötelezettséget – ismertette Gulyás Gergely.
Elmondta, aki ezt követően napelemet telepít, a saját háztartásában tudja felhasználni a napenergiát, így egyszerűbb is lesz az eljárás, mert nem kell a szolgáltató engedélye.
Megjegyezte, ha az uniós forrásokból megvalósul a hálózatfejlesztés, akkor ismét lehetővé teszik a betáplálást.
Gulyás Gergely elmondta, a szabály a háztartások mellett azokra a vállalkozásokra is vonatkozik, amelyek saját célra állítanak elő villamos energiát.
A miniszter azt elismerte, hogy a betáplálás felfüggesztése a háztartásoknál a megtérülését lassítja, mert az energiafelhasználás időpontját az energia megtermeléséhez kell időzíteni, ha valaki nem ehhez időzíti, akkor akkumulátort kell vennie, ez pedig drágább beruházást is jelent.
Hangsúlyozta, a hálózat jelenleg a már előjegyzett napenergiaigényeken túl nem bírja el több energia betáplálását; az erőműveknél megmaradnak a jelenlegi szabályok.
Gulyás Gergely kérdésre beszélt arról, hogy Orbán Viktor és Olaf Scholz német kancellár berlini megbeszélésén szó volt a szankciókról is. A miniszter azt mondta, a szankciók higgadt, és Európa érdekeit is megfogalmazni képes értékelésére van szükség, mert valamennyi európai gazdaság rendkívül nehéz helyzetbe került az energiaárak megemelkedésétől a szankciók, illetve a szankciókkal való fenyegetés miatt.
Azt is mondta, a szankciók decemberben járnak le, akkor kell dönteni arról, hogy melyiket hosszabbítják meg közülük.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)