“Engedj el!” “Úgysem hisznek neked!” Kitálalt az újságíró, itt a Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséról szóló jelentés:

Hétfőn a nap híre minden bizonnyal a Varga Judit és Magyar Péter közti, néhány évvel ezelőtti veszekedés, és az arról készült rendőri jelentés volt.

A jelentés a HVG oknyomozó újságírójának, Dezső Andrásnak került a birtokába ő pedig megmutatta Magyar Péternek.

Ahogy a lap írja, Magyar Péter előbb letiltotta a kollégájukkal folytatott beszélgetése idézését, majd a szóban forgó történetet a Facebookon a saját olvasatában közölte Magyar Péter.

HVG által közölt jelentésben a veszekedés előzményeiről a Varga Judit védelmét éppen akkor ellátó rendőr azt írta: a miniszter kérte, hogy menjen el vele a lakásukhoz, így lehetett tanúja a pár egyre hangosabb szóváltásának.

A rendőr saját állítása szerint úgy érzékelte, Varga láthatóan félt, és a jelenlétük nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna. Ő maga, a rendőr a lakáson kívül állt, a szereplőkre nem látott rá mindig, de jól hallotta őket.

Jelentése szerint a miniszter azt mondta a férjének: „engedj el”, és ha máshogy nem jut ki, hát kimászik az ablakon. A rendőr azt állítja, valaki kinyitotta a félszuterén szoba ablakát, a párkányra pedig ruhákat és csomagokat próbált pakolni, miközben Varga Judit férje ezt próbálja megakadályozni.

A jelentés szerint közben Magyar azt kiabálta, hogy Varga nem mehet sehova, nem viheti magával a gyerekeket (akik nem voltak ekkor a helyszínen). A rendőri jelentésben foglaltak szerint a férfi azzal fenyegetőzött, hogy „majd megbánod még ezt, úgysem hisznek majd neked. Az egész kormány bele fog ebbe bukni, óriási botrányt csinálok ebből”.

Egy ponton a rendőr a jelentése szerint arra utasította Magyart a házon kívül, az ablaknál állva, hogy engedje el Vargát, mire állítólag Magyar vele kezdett veszekedni. A leírtak szerint az utcán is folytatódott a balhé, amit a szöveg szintén hosszan részletez, felsorolva a rendőri intézkedéseket is.

A gyerekek a vita alatt egy másik helyszínen voltak, oda Varga a rendőrautóval ment, Magyar pedig a saját kocsijával, és előbb ért oda, állítólag a rendőrautót megelőzve.

Magyart nem engedték be abba a lakásba, a Varga védelmét ellátó rendőr csak a minisztert engedte be. Másfél-két órával később hagyta el Magyar a helyszínt, Varga pedig két gyerekével rendőrautóval ment Miskolcra (a harmadik gyerekről a jelentés nem tesz említést).

A jelentés nem ír tettlegességről, tudomásunk szerint az ügyben nem is indult eljárás. Még úgy sem, hogy a rendőr szerint Magyar „a gépjárművel való közlekedés során veszélyeztette a környezete életét, testi épségét, a rendőri felszólításnak vonakodva vagy egyáltalán nem tett eleget, agresszív, megfélemlítő, fenyegetőző magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkoztatást keltsen” – olvasható a cikkben.

Magyar Péter már reagált is a HVG cikkére, és elárulta, hogy szerinte hogyan történt az egész balhé! Ide kattintva láthatod.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Facebook)