Az állattartók elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek drágulását: jókora áremelkedésre készülhetünk

Sajnos az utóbbi időben számos termék és szolgáltatás drágult jelentős mértékben. Elég csak például a dohánytermékek vagy az üzemanyagok árának jelentős emelkedésére gondolni. Most ebbe a sorba “állnak be” a hús-és tejtermékek.

Az emelkedő önköltség miatt az állattartók elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek drágulását – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

Az áremelést a takarmányok világszerte tapasztalható, 30-50 százalékos drágulása okozhatja, ami az előállításon túl befolyásolhatja a feldolgozást is – írták. Várakozásuk szerint emiatt a fogyasztói árak fokozatosan nőhetnek a következő hónapokban, amihez az energiahordozók drágulása, valamint az afrikai sertéspestis, és a baromfiinfluenza hatása is hozzájárulhat.

A közlemény szerint az áremelkedés nem csupán a magyar fogyasztókat érintheti. Hasonló folyamatokat látni külföldön is, Németországban például már az elmúlt hónapokban is jelentősen nőttek az élőállat-árak. A költségek emelkedése olyan mértékű, hogy már nem tud eloszlani a termékpályák szereplői között, tartósan magasabb árakat okozva – írták.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!