A gyanútlan nő DNS-teszttel lepte meg férjét, az eredmény összeroppantotta a házasságukat

Az esetről Anglia egyik vezető lapja a Mirror számolt be. Egy házaspár DNS tesztet rendelt otthonra és szinte sokkot kaptak, amikor meglátták az eredményt!

A házaspár hölgytagja levélben mondta el történetét: eddigi életük egy nyitott könyv volt szinte mindenki számára, ugyanis egy kisvárosban nőttek fel, ahol nincsenek titkok.

Vagy pont, hogy ott vannak csak igazán? Ez az eset is ezt támasztja alá.

Férjével házasságkötésük után sem költöztek el, továbbra is a kisvárosban laknak, és már van egy kétéves kisfiuk is.

Eddig jól működött a házasságuk, amióta viszont fény derült az eddig rejtett titokra, egyre jobban szétesik a megszokott életük

A mit sem sejtő házaspár élete akkor változott pokollá, amikor megkapták a DNS-teszt eredményét.

A DNS-teszt ugyanis egyértelműen megállapítja, hogy férj és feleség első unokatestvérek apai ágon. Ettől az információtól a nő és a férfi is teljesen összeomlott. 

Nemcsak azon döbbentek le, hogy vér szerinti rokonok, de azon is, hogy ezek szerint a családjukból valaki hűtlen volt.

A férje szülei már 30 éve házasok, a férfi pedig úgy istenítette mindig is az édesanyját, mintha egy szent lenne.

A titok kiderülése óta feszült a hangulat a családban, a házaspár kapcsolata pedig egyre rosszabb. A férj nem hajlandó beszélni a nejével, már külön szobában is alszanak. 

Ezt a lappangó feszültséget természetesen a kisfiú is megérzi, akire ez egyáltalán nincs jó hatással.

Ráadásul a java még hátra van: a nő és a férfi családja ugyanis még csak nem is sejtik a szörnyű titkot, sőt: az apósa ugyanis mindig azzal henceg, hogy ő azt a nőt vette feleségül, akit először megcsókolt.

Vajon mi fog történni, ha kitudódik a titok? Márpedig a házaspár jobban tenné, ha elmondaná szüleinek, mi a helyzet, különben összeroppannak a titok súlya alatt.

Ebből a történetből is látszik, hogy egy DNS teszt bizony fel tudja forgatni a békés családok mindennapjait.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Képünk illusztráció)