A Kormány nem enyhít a korlátozásokon: kiderült, meddig maradnak érvényben a szabályok és mikor lehet szó lazításról

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón közölte, hogy a kormány az alábbi fontos döntéseket hozta a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban:

A kormány meghallgatta az operatív törzs beszámolóját, azt állapították meg, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült kordában tartani a járvány terjedését.

A szakértők egyetértettek abban, hogy oltás hiányában a korlátozó intézkedéseket tekintve bármilyen lazítás nagyon kockázatos lenne, ezért a jelenlegi szabályozás fenntartása indokolt.

A november óta érvényben lévő szabályok hatályát éppen ezért meghosszabbítják március 1-ig. Az Országgyűlést pedig arra kérik, hogy a rendkívüli jogrendet 90 nappal hosszabbítsa meg.

A Kormány a korlátozó intézkedések enyhítésének kérdését február második felében fogja újra megvizsgálni. Két esetben lehet szó lazításról: Ha a fertőzöttek száma jelentősen csökken, illetve, ha már kellő számban áll rendelkezésre vakcina.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!