Miután értesült a fontos döntésről, Huth Gergely teljesen kiakadt! Az alábbi posztot tette közzé Facebook oldalán: “Az Alkotmánybíróság arra hivatkozva hagyta jóvá az önkény bevezetését, hogy a Fidesz–KDNP
Személyes hangvételű dokumentumfilm készül Pigniczky Réka rendezésében Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai “átalakulásáról és bukásáról”. A premiert 2027 első felére tervezik – adta hírül a Filmhu – közölte
Magyar Péter nemrég több fontos hírt is bejelentett közösségi oldalán. Íme az egyik: “A 4iG cégcsoport a NER lopakodó anyahajója volt. A kormány elrendelte minden állami vonatkozású szerződésük
Tarjányi Péter friss bejegyzésében leleplezte, mire készülhet Orbán Viktor, Schmidt Mária és Rogán Antal Horvátországban! Így írt erről: “Orbán Viktor, Rogán Antal és Schmidt Mária együtt Horvátországban. Ebből
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója magánérdekű közleményben sérelmezte, hogy állítása szerint nem érkezett meg a felmentési időre járó illetményének havi összege. “Kedves Péter! Augusztus 5-éig kellett volna
Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség a vasárnap az M3-as autópályán történt balesetet szenvedett busz vezetője ellen – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Rendőrfőkapitányság. A sofőrt
Váratlan fejleményről számolt be hétfő délelőtt a kormányfő a közösségi oldalán. Magyar Péter az alábbi bejegyzést tette közzé: “Levelet kaptunk Orbán Győzőtől. Miközben Orbán Viktor a válság idején
Megkezdték az M3-as buszbalesetben megsérültek hazaszállításának szervezését az egri Markhot Ferenc Kórházban hétfőn – közölte az intézmény sajtóreferense. Szegedi Erzsébet az MTI kérdésére elmondta: a buszbaleset tíz sérültjét
Orbán Viktort Rogán Antal és Schmidt Mária társasáságában fotózta le a 444 olvasója vasárnap este, ráadásul nem is akárhol. A képből az is pontosan kiderül, hogy hova utazott
Miután értesült a rettenetes buszbalesetről, Forsthoffer Ágnes megható közös fotót posztolt 17 éves lányával! Az Országgyűlés elnökénk egész nap a szörnyű tragédia járt a fejében, így írt erről: