Mennyivel egyszerűbb beszaladni egy gyorsétterembe és kikérni a pultból a választott finomságot, mint átlagosan 3 órát eltölteni a konyhában főzőcskézéssel és mosogatással, igaz? Persze a gyorséttermi ételeknek is
Noha mindössze harminckét évet élt, József Attila vitathatatlanul a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja. Altató című vesét szinte minden gyerek és felnőtt ismeri és szereti. Többen is megzenésítették már,
Ábrahám már gyerekként belevetette magát a zenébe. Zenesuliba járt Magyarországon, amelyre ráhúzott még néhány évet Londonban is. „Mindig hittem abban, hogy tehetségemre felfigyelnek.” – mesélte az énekes. Az
A balesetek megelőzése érdekében az egyik legfontosabb dolog, amire oda kell figyelni, a sebességkorlátozás betartása. Lakott területen belül negyven, lakott területen kívül biciklis sisak nélkül szintén negyven, sisakkal
Maria García, és Miguel Restrepo rettenetesen nehéz időszakon mentek keresztül. Életük talán legreménytelenebb periódusában hozta össze őket a sors. Függők és szenvedélybetegek voltak Senki sem segített nekik, munkájuk
A mikrohullámú sütő igencsak népszerű konyhai eszköz. Pár perc alatt, egyszerűen és kényelmesen megmelegíthetünk vele bármit. Azonban van néhány dolog, amit nem ajánlatos beletennünk a mikróba: 1. Alufólia – soha
Az ősi egyiptomiak először Kr. e. 3000-től készítettek csillagtérképeket, amelyek alapján 12 zodiákust tudtak megkülönböztetni. Habár a babilóniaiak és a görögök feljegyzéseire is alapoztak, mégis saját értelmezésük szerint
Biztosan mindenki látott már anyukát olyan babakocsit tolni, amit kendővel fedtek le, hogy a baba nyugodtan pihenhessen, vagy ne égesse bőrét a nap. Svante Norgen svéd gyermekorvos szerint
Ami ötven évvel ezelőtt egy kis meseerdőnek indult, az mára Ausztria legnagyobb szabadidőparkja. A Familypark megnyitotta az idei szezont. Számos attrakció, játék és élmény, valamint egy állatsimogató és meseerdő gondoskodik
Bridget egy kétgyermekes, elfoglalt anya, aki mindig a férjéhez fordul, ha valami teendő van a ház körül. Erre azonban most nincs lehetősége. Bridget nemrég a kihűlt házukba ért