“Köszönöm a mohácsiak vendégszeretetét! Jó volt megtapasztalni, hogy Baranyában látják, hogy a kormány minden magyarért dolgozik. Köszönöm a támogatást, a kérdéseket és a javaslatokat is” – hálálkodott közösségi
Rendőri intézkedéssel és feljelentési szándékkal zárult a szombat délutáni, Kossuth térre szervezett demonstráció, amely alig negyven perc alatt véget is ért. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal új
Igencsak érdekes esemény borzolta a kedélyeket a hazai zenészvilágban, most azonban minden kiderült. Néhány napja még nagy volt a bizonytalanság, keveset lehetett tudni az ügy konkrétumairól. Az egész
Az augusztus 27-i parlamenti ülés egyik fontos energetikai vitája Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, valamint Hortay Olivér fideszes képviselő között zajlott. A téma ezúttal nem Paks vagy
Pénteken, 89 éves korában elhunyt V. Harald norvég király – adta hírül a Reuters a királyi családra hivatkozva. A norvég királyi család azt közölte, hogy Harald király augusztus
Magyar Péter csütörtök délután úgy kiosztotta az ellenzéket, mint talán még soha! A miniszterelnök viszontválaszának összképe azért is érdekes, mert Magyar Péter három különböző politikai szereplővel szemben ugyanazt
A csütörtöki parlamenti ülésen újra összecsapott Magyar Péter és Pócs János. A vita előzménye, hogy Pócs személyes érintettség miatt kért szót, miután Magyar korábban több alkalommal is lopással,
Magyar Péter augusztus 25-én egy ünnepi, augusztus 20-i fotót osztott meg az Instagramon. A politikus a bejegyzésben arról írt, hogy néha talán neki is lassítania kellene, csakhogy erre
A szerencsétlenül járt autó és sofőrje az előtte haladók lassúsága miatt csak araszolt a romániai hegyi úton, amikor az állat odalépett hozzá. A helyszíni beszámolók szerint egy anyamedvéről
Úgy látszik, hogy augusztus 27-e, csütörtök a nagy bejelentések napja Magyar Péter számára. Már csütörtök kora délelőtt is volt egy igencsak nagy horderejű közlendője a magyar miniszterelnöknek a