Forsthoffer Ágnes vasárnap az autójából üzente meg: hétfőre bekérette Magyar Pétert! Így írt minderről a bejegyzésében: “A köztársasági elnök feladat- és hatásköreit gyakorló házelnökként a holnapi napon személyes
Magyar Péter szombat este a közösségi oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy a jelenlegi hidrológiai előrejelzések alapján vasárnap – a Paksi Atomerőmű 44 éves történetében először – valamennyi
A magyarországi Tesco augusztus 1-jén bejelentette, hogy az országot érintő energiaválság és a rendkívüli hőség miatt több átmeneti energiatakarékossági intézkedést vezet be üzleteiben. A legnagyobb figyelmet az a
Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő vasárnapra virradóra drámai videóban üzent a magyar embereknek. Beszédét azzal kezdte, hogy Magyarország nehéz napok előtt áll. Úgy fogalmazott: a rendkívüli hőség tovább fokozódik,
Magyar Péter szombaton újabb helyzetértékelést adott az ország energiaellátásáról. Elmondása szerint az elmúlt 24 órában tovább romlott a Duna vízállása, ezért a Paksi Atomerőműben ismét csökkenteni kellett az
Magyar Péter augusztus 1-jén bejelentette, hogy új szakaszába lép az energiaválság kezelése. Az eddig kizárólag önkéntes fogyasztáscsökkentésre épülő rendszer mellett a MAVIR szükség esetén már kötelező korlátozásokat is
Magyar Péter szombat délelőtt újabb rendkívüli bejelentést tett az energiaellátási helyzetről. A miniszterelnök szerint az elmúlt napok önkéntes fogyasztáscsökkentései segítettek ugyan stabilizálni a villamosenergia-rendszert, de a rendkívüli hőség,
Magyar Péter pénteken rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Paksi Atomerőműben, ahol azt mondta: Magyarország az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb energiapiaci kihívásával néz szembe. A rendkívüli hőség és a Duna
Az elmúlt két napban a rendkívüli hőség és a Duna történelmi léptékű alacsony vízállása miatt az energiaellátás került a kormány figyelmének középpontjába. A Paksi Atomerőmű több blokkjának teljesítményét
Gálvölgyi János most elhunyt felesége, Gálvölgyi Judit híven ápolta rajongott édesapja, a világhírű bűvész, Rodolfo emlékét. Rodolfo így csinálja és Rodolfo című könyvei több kiadásban, sokezer példányban jelentek