Jean-Paul Belmondo legkisebb lánya, Stella okos és szép is egyszerre, ámulattal nézzük a képeit

“Noha Belmondónak számos nőügye volt, magánélete mentes volt az olyan zajos botrányoktól, melyek barátja, Delon szerelmi életét kísérték. Jean-Paul húszévesen, 1953. december 4-én házasodott.

Feleségétől (Elodie Constantin) három gyermeke született: Patricia, Florence és az autóversenyzővé lett Paul. A házaspár 1965-ben elvált. Belmondo ekkor került össze Ursula Andress-szel, akit az Egy kínai viszontagságai Kínában forgatásán ismert meg.

Őt 1971-ben az olasz Laura Antonellivel váltotta fel, aki az Egy válás meglepetéseiben volt a partnernője. 2002. december 29-én feleségül vette a nálánál évtizedekkel fiatalabb Nattyt (Nathalie Tardivel), akivel már 1989 óta ismerték egymást. 2003. augusztus 13-án lányuk született, akinek a Stella nevet adták” – olvasható a Wikipédián.

Cikkünk pont az utoljára említett legfiatalabb lányról Stella Belmondóról szól, aki tehát idén töltötte be 17 életévét. Jelenleg Párizs egyik magániskolájában, az International Billingual Schoolban tanul, a politikatudomány érdekli a leginkább.

A lány tehát kifejezetten intelligens, ráadásul rendkívül szép is, a közösségi oldalára feltett képek ezt minden kétséget kizáróan bizonyítják:

View this post on Instagram

🐆

A post shared by SB🕊 (@stellabelmondo) on

View this post on Instagram

⭐️

A post shared by SB🕊 (@stellabelmondo) on

View this post on Instagram

🧿

A post shared by SB🕊 (@stellabelmondo) on

View this post on Instagram

15

A post shared by SB🕊 (@stellabelmondo) on

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!