Elkapta a világjárványt, 10 nap alatt elhunyt a népszerű, idős színész

A svéd luleai kórház intenzív osztályán, 86 éves korában elhunyt Sven Wollter, a színész a világjárványban vesztette életét.

Az idős Wollter igyekezett óvni magát a vírus ellen, ám a lánya szerint egy stockholmi kiránduláson mégis elkapta. „Minden szerettével körülvéve, fájdalom nélkül távozott” – írta a népszerű színész lánya, Stina.

Sven Wollter tisztában volt vele, hogy idős kora miatt különösen veszélyeztetett, épp ezért visszafogott életet élt a járvány kitörése óta, ám ősszel a Nynningen rockzenekarral turnézott. A közönség számát 50 főben maximalizálták.

Októberben fertőződött meg, állapota pedig rohamosan romlott. 10 nap alatt elvesztette a harcot a betegséggel szemben.

A svéd színész száznál is több produkcióban szerepelt 1959-től a haláláig, olyan filmekben tűnt fel, mint például A 13. harcos, Az élet napos oldala, a Gyilkos a tetőn vagy A mallorcai ember.

Hazájában rengeteg sorozatban is feltűnt, amelyek közül a magyar nézőknek is ismerős lehet a Három szerelem, A hamis ítélet vagy a tavalyi Futóhomok (Quicksand).

(Kép forrása: AFP)

Nyugodjon békében, részvétünk a családnak.