Orbán Viktor bejelentette: A tűzifakivitelt betiltottuk, elindul az állami kazán- és kályhaprogram, amelynek…

A jövőben is minden magyar család megkapja a rezsicsökkentett árú áramot és földgázt, de csak az átlagfogyasztás erejéig – jelentette be a kormányfő.

Segítenünk kell az embereknek, hogy le tudjanak jönni a gázról, ott, ahol erre van lehetőség – húzta alá Orbán Viktor.

Újraindítjuk a Mátrai Erőmű már leállított termelőkapacitásait. A tűzifakivitelt betiltottuk. Meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszén bányáinkat.

Az erdőgazdaságoknak pedig előírtuk, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne több tűzifát kitermelni – mondta Orbán Viktor, majd közölte:

Elindul az állami kazán- és kályhaprogram, amelynek részleteit Palkovics László miniszter dolgozza ki.

A kormányfő az interjúban arról is szólt, hogy az aszálykárok felmérését követően azt látni, hogy Magyarország élelmiszerrel történő ellátása nincs veszélyben.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az a képessége az aszállyal sújtott magyar mezőgazdaságnak is megvan, hogy tízmillió embert ellásson élelmiszerrel. Sőt lesz export is, de a megszokott méretűnél sokkal kisebb – jelezte a kormányfő.

Hozzátette: ez bevételkiesést jelent a magyar gazdaságnak, de a saját ellátásunk biztonsága nincs veszélyben.

A miniszterelnök beszélt a gazdák kárenyhítéséről is. Elmondta, hogy a kárenyhítési alap kimerült, de a kormány létrehozott egy munkacsoportot a gazdák megsegítésére. Még kell egy jó hét, amíg véglegesítik a döntéseket, de a gazdák kapnak további segítséget – mondta Orbán Viktor.

Beszámolt arról is, hogy a kormány további két évvel meghosszabbította a lakásépítések öt százalékra csökkentett áfáját.

Orbán Viktor elmondta: a lakásépítések áfájának átmeneti, 25-ről 5 százalékra csökkentése az év végén kifutott volna. Azt látták, hogy sok ember felgyorsította a lakásépítési szándékait, kapkodni kezdett, hogy beleférjen a mostani szűk határidőbe.

Erre nincs szükség, nem kell kapkodni, mert a kormány létrehozta a gazdasági növekedést megvédeni hivatott kabinetet, amelynek javaslatára biztosítani fogják a következő két évben is az egyébként lassuló lakásépítési piac megtámogatását az ötszázalékos áfával – emelte ki a kormányfő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Forrás: MTI)