Létezik egy tó itt, Magyarországon, amit 12 forrás táplál és meseszép: te láttad már?
|A Vadása völgyben, a Vadása patak vízének felhasználásával 1968-ban kezdték kiépíteni a Vadása-tavat.
Az elnevezés onnan ered, hogy a környéken sok róka élt, lyukakat ástak a patak mentén.
Így lett a patak neve vad-ásta, vad által ásva, vagyis Vadása.
Mára a tó Az Őrség és Hegyhátszentjakab nevezetességévé vált. Kirándulók, turisták, fürdőzők és horgászok is felkeresik.
A tó építése, fejlesztése az itt élő emberek és a szövetkezet dolgozóinak összefogásával jött létre.
Tiszta vizét 12 forrás táplálja. A 200 méter széles, 350 méter hosszú tó a nyári hónapokban a kirándulók kedvelt helye.
A Vadása-tó két tóból áll. A kisebb vízfelületű, újabb tó vadregényes, sűrű erdő közepén fekszik, vízéből tuskók állnak ki.
Elsősorban a horgászok kedvelt helye: ponty, amur, keszegfélék, süllő, balin és kárász fogható itt.
Ez a videó gyönyörűen bemutatja a tavat és környékét:
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(szöveg és kiemelt kép: vadasa.hu)