Váratlanul elhunyt a legendás magyar zenész, álmában érte a halál: fia jelentette be a szörnyű hírt
A magyar zenészlegenda május 8-án készült koncertet adni több mint fél évszázados életművéből az Erkel Színházban, ám erre sajnos már nem kerülhet sor.
Török Ádámot 75 évesen, álmában érte a halál, a szomorú hírt fia jelentette be a Facebookon.
A zenész 1948. január 12-én született Budapesten. Gyerekkorában kezdett el fuvolázni, majd elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjét.
1965-ben – gimnáziumi évei alatt – kezdett el zenélni zenekarban. Pár évvel később, 1968-ban, a Dogs együttes énekes lett, majd ugyanebben az évben megalapította a progresszív rockot, blues-rockot és jazz-rockot játszó Mini együttest.
1974-ben Závodi János kilépett a zenekarból, és helyére Tátrai Tibor került a Syriusból. Ettől kezdve a Mini jazz-rockot játszott, számtalan hazai és külföldi helyszínen, de közben folyamatosan cserélődtek a tagok.
1976-tól rendszeresen felléptek az Ifjúsági Parkban a P. Mobillal, majd az 1980-as évek elejétől megszűnik a Mini, s megalapítja a Mini RC-t (Robot Company) és a Tátrai-Török Tandemet.
1987-től 1990-ig Török szólókarrierbe kezdett, s fellépett Amerikában, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában.1998. január 31-én jubileumi koncertet adott a Petőfi Csarnokban, ahol 30 éves zenei pályafutását és 50. születésnapját ünnepelte, majd még ugyan ebben az évben újra indult az addig szünetelő Mini együttes, ezúttal Török Ádám és a Mini néven.
1999-ben Pro Urbe Budapest-díjat kapott, majd 2003-ban egy Best Of Mini Jubileumi Koncertet adott az együttesével a Petőfi Csarnokban. 2004-től 2007-ig turnékon és fesztiválokon vettek részt, többek között Tel-Avivban és Erdélyben is, 2005-ben megjelent Éjszakai harcos című lemeze megjelenése alkalmából pedig szuperkoncertet adott ugyancsak a Petőfi Csarnokban.
Olyan hatalmas slágereket köszönhetünk neki, mint a Vissza a városba, a Kereszteslovag vagy a Gőzhajó.
Mi ezzel a csodálatos felvétellel és remek dallal emlékezünk rá. Nyugodjon békében!