Üzent a kórházból a Família Kft. közkedvelt nagypapája, Baranyi László: így érzi most magát, miután elkapta a világjárványt

Január közepén látott napvilágot a szomorú hír, hogy Baranyi László, aki éveken keresztül játszotta a Família Kft. című sorozat nagypapáját elkapta a világjárványt.

Sajnos, a 93 éves színész állapota rosszabbodott és kórházba került. Szerencsére azonban nem kellett lélegeztetőgépre kötni, a Borsnak ő maga mondta el, hogy van most:

“Esetemben elég volt az oxigénmaszk, de már azt is levették rólam. A nővérek és az orvosok is csodálatos, emberfeletti munkát végeznek, minden tiszteletemet és szeretetemet megérdemlik. Tudom, hogy egyesek kifogásolják, hogy a járvány idején katonák szolgálnak a kórházakban, de én tudom csak igazán, hogy ez mennyire hasznos! A kormány nagyon is jól döntött, amikor így határozott, mert máshogy sokkal több feladat hárulna szegény ápolónőkre”.

Baranyi László nagyon bízik benne, hogy akár már a jövő héten hazamehet, ez nagyban függ attól, hogy a hétvégén elvégzett vizsgálatok milyen eredménnyel zárulnak majd.

Mielőbbi, gyors felépülést kívánunk a művész úrnak!

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép forrása: József Attila Színház)