3 nappal a kislány halála után anyja egy girbe-gurba betűkkel írt üzenetet talál a fiókban

Elena Desserich olyan volt, mint bármelyik másik kislány az ő korában. Szeretett rajzolni (rózsaszín volt a kedvenc színe), és tanár szeretett volna lenni, amikor felnő.

De sajnos minden hirtelen megváltozott: az orvosok rákot diagnosztizáltak nála, amely gyógyíthatatlan volt és körülbelül három hónapot adtak neki.

Annak érdekében, hogy élvezze ezt a kevés időt, ami neki még hátra van, a szülei soha nem beszéltek neki a diagnózisáról.

Nem sokkal azután, Elena olyan beteg lett, hogy nyelési és beszéd problémái lettek. Ahhoz, hogy kommunikáljon a szüleivel, elkezdett jegyzeteket írni.

De a szülei nem tudták, hogy Elena elrejtett néhány ilyen feljegyzést a ház körül – nyilván többet tudott, mint ahogy azt a szülei gondolták.

Eldugta a jegyzeteket az edények között, a fiókokban, a könyvekben… Mindegyikben azt írta, hogy szereti a családját.

Az egyik feljegyzésében bocsánatot kért az apjától a betegségéért. Elena 2007 augusztusában halt meg. a szülei hónapokon keresztül találtak jegyzeteket szétszórva a házban, amikor a legkevésbé sem számítottak rá.

Minden egyes jegyzet, amit találtak egy ütés volt számukra, mert arra emlékeztette őket, hogy lányuk elment, de ugyanakkor áldás is volt, mert emlékeztette őket, hogy a lányuk szerette őket a rövid idő alatt, amíg ezen a földön volt.

Néhány feljegyzésen csak annyi állt, hogy “szeretlek titeket”, és néhányon részletesebb rajz volt szívekkel.

Néhány a kishúgához szólt, hogy felkészítse az iskolára. Az összes jegyzetet összegyűjtötték, és úgy döntöttek, hogy egy könyvben elmesélik Elena történetét és megosztják a jegyzeteit a világgal.

A könyv címe: “Notes Left Behind.” A könyvből származó bevételt Elena szülei a rákot betegséggel foglalkozó csoportoknak adományozzák. Egy kedvcsináló a könyvhöz:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!