“Úgy élek, mint a szamurájok vagy az indiánok” – 50 kilót fogyott Kozsó, ennyi mindent csinál életmódváltása után

Az elmúlt 10 év rengeteg megpróbáltatást tartogatott Kozsó számára, számtalan betegséggel és nehézséggel kellett megküzdenie.

Ezek a betegségek és kihívások azonban nem gyengítették le és nem kedvetlenítették el az énekest, épp ellenkezőleg: akaratereje csak növekedett, mindenáron fel akart épülni. Így nyilatkozott az embert próbáló időszakról a Blikknek:

“Két agyvérzésem volt, két aneurizmám, voltam kómában, háromszor nyitották meg az agyam, volt egy durva balesetem, mindez az elmúlt tíz évben, és még itt vagyok. Úgy élek, mint a szamurájok vagy az indiánok, távol áll tőlem a gonoszság és düh, amit sok embernél tapasztalok.

A műtétem körüli időszakban 135 kilósra híztam, aztán visszafogytam a normál súlyomra, ami 85-90 kilogram. Most megint van rajtam tízkilónyi felesleg, úgyhogy keményen gyúrok, de járok biciklizni, futni is. Sosem főztem korábban, de most én készítek el mindent, egészséges alapanyagokból és speciális fűszerekkel – mesélte Kozso.

Az énekes a közösségi oldalára is rengeteg friss képet tölt fel, ezek is arról árulkodnak, hogy remekül érzi magát a bőrében:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ámokfutók Kozso Hivatalos (@kozso_official) által megosztott bejegyzés

(Képek: Instagram – Kozsó)

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!