Tóth Andi felháborodott kirohanása Berki halála kapcsán: “Az emberiség kiábrándító és undorító. Mindenemmel kívánom, hogy…”

Berki Krisztián halálát a hazai hírességek is csak nagy sokára tudják megemészteni.

Legtöbben még fel sem tudják fogni a tragikus hírt, hiszen Berki Krisztián mindössze 41 éves volt.

Peter Šrámek például így kommentálta a szomorú hírt: “Úristen! Nem találok szavakat!”

ByeAlex szintén nem dolgozta még fel a hírt: „nem ismertem, nem követtem… mégis 20 perce pislogok, hogy meghalt a berki… miaf…” – írta közösségi oldalán.

A legnagyobb igazságot talán Vujity Tvrtko mondta ki Berki halálával kapcsolatban, ezt ide kattintva olvashatod.

Tóth Andi Instagram Storyjában bővebben fejtette ki véleményét: „Én is hallottam a megrázó hírt, hogy Berki Krisztián már nincs közöttünk. Ezúttal is részvétem az egész családnak és baráti körének!

Sajnos olvastam pár commentet. Sokat is. Az emberiség kiábrándító és undorító. Mindenemmel kívánom, hogy Isten bocsássa meg minden szavatokat és gondolataitokat.

Ez az ország, ez a világ a velejéig romlott. Szégyellem magam helyettetek is” – posztolta az erős szavakat az énekesnő.

Schobert Norbi pedig ezt írta a közös kép mellett: “Kedves Mazsi, Pamela, Nati! Osztozom gyászodban!

Krisz csak 41 volt. Nem volt egyszerű eset, de legmélyen jó ember volt. Nem ezt érdemelte. Segítek bármiben – olvasható Norbi bejegyzésében.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Norbert Schobert (@norbi_es_az_update_oldala) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Tóth Andi Instagram oldala)