Szlávik János elmondta, hogyan tudod megkülönböztetni az influenzát a koronavírustól

Szlávik János infektológus-főorvos volt a Mokka című műsor egyik vendége. A szakember elmondta, nem vagyunk könnyű helyzetben akkor, amikkor el kellene dönteni, hogy valaki influenzás-e vagy koronavírusos. Így nyilatkozott erről:

“Ha visszaemlékszünk a járvány első hullámára, akkor rendkívül nehéz volt eldönteni, hogy a lázas, köhögős beteg influenzás, vagy koronavírusa van. Akkor mindenki többnyire influenzás volt, mert nagyon kevés koronavírus-beteg volt.

Most bajban vagyunk, mert mind a kettő támadhat. Az influenzajárvány elmaradt tavaly, bőven elképzelhető, hogy idén lesz, és a koronavírus negyedik hulláma lassan beköszönt, tehát nehéz lesz eldönteni.”

„Vannak erre tesztek, azt javaslom mindenkinek, ha a háziorvoshoz fordul, akkor jó esetben elvégeztethetőek olyan tesztek, amik meg tudják mondani, hogy a lázas, köhögős beteg hátterében az influenza, vagy a koronavírus áll. Ezek ilyen gyorstesztek” – hangsúlyozta a főorvos.

A tavaly szeptemberi koronavírus-adatokhoz képest idén szeptemberben egyelőre jól állunk, egy lassabb hullámkezdést látunk, tavaly sokkal gyorsabban nőttek a számok, viszont most jóval többen vannak kórházban. Főleg az oltatlanok kerülnek kórházba – hívta fel a figyelmet Szlávik János.

Itt megnézheted a teljes beszélgetést:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!