Szijjártó elárulta, miről tárgyalt az orosz külügyminiszterrel: “Semmilyen olyan döntéshez nem adjuk a…”
|A szankciók károkat okoznak Európának, nem kényszerítették térdre Oroszországot és nem vittek közelebb a békéhez, tehát ez a politika teljes kudarc – mondta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az Európai Unió (EU) az ukrajnai háború miatt eddig meghozott szankciói hatására az egekben van az európai infláció, emelkedtek a rezsiköltségek, a földgáz ára és az élelmiszerárak, a kontinens gazdasága recesszióba került – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI szerint.
Emlékeztetett, az első szankciós intézkedések tárgyalásánál nem ezt ígérték Brüsszelben, akkor az volt a brüsszeli előrejelzés, hogy ezek a szankciók Oroszországot térdre kényszerítik, ezekkel lehet közelebb kerülni a békéhez.
“Ez teljes kudarcba fulladt, hiszen ma már világosan látszik, hogy ezek a szankciók sokkal jobban fájtak Európának, mint Oroszországnak, és hatalmas károkat okoznak az EU gazdaságának” – fogalmazott.
Jelezte, a gázárak a szankciók elfogadása után emelkedtek meg akkor, amikor egyes európai politikusok és tisztségviselők arról kezdtek beszélni, hogy a szankciókat a földgázra is ki kellene terjeszteni. Ezt a piac azonnal beárazta és az egekbe lőtte a földgáz árát – tette hozzá a miniszter.
Szijjártó Péter az interjúban rossz iránynak nevezte az uniós tagállamok vezetőinek New York-i találkozóján a nyolcadik szankciós csomaggal kapcsolatos megállapodását, majd hangsúlyozta, erről nincs végleges döntés és még csak előterjesztés sem készült.
“Semmilyen olyan döntéshez nem adjuk a hozzájárulásunkat, ami a magyar nemzeti érdeket sértené. Az energiaellátásunk biztonsága továbbra is vörös vonal, számunkra elfogadhatatlan minden olyan szankció, amely az energiaellátásunkat veszélyeztetné” – húzta alá.
A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy az ENSZ Közgyűlésének New Yorkban tartott ülésén találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akivel Magyarország energiaellátásának biztosításáról és a paksi atomerőmű bővítéséről is egyeztettek.
“Én a párbeszédet, a tárgyalást értéknek tartom, úgy tűnik, hogy ezzel nincsen mindenki így ebben a helyzetben” – mondta a miniszter, utalva arra, hogy a találkozón az EU-s külügyminiszterek közül egyedüliként találkozott az orosz diplomácia vezetőjével.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)