Súlyos a helyzet a járvány miatt Németországban: az egészségügyi miniszter szerint erre a drasztikus lépésre van szükség
|Tíz-tizennégy napos kijárási korlátozásra van szükség Németországban a koronavírus-járvány harmadik hullámának megfékezéséhez – jelentette ki szombaton Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter.
Spahn és a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler már pénteki közös tájékoztatójukon figyelmeztettek, hogy a következő hetekben teljesítőképessége határára érhet az egészségügyi ellátórendszer a SARS-CoV-2 vírus új változatainak terjedése és a napi új megfertőződések gyarapodása miatt.
Mint mondták, a harmadik hullámot megakadályozni nem lehet, csak fékezni, amihez azonban azonnali nagy erőfeszítéseket kell tenni az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedésektől a legújabb tesztelési technológiákon át a szigorú kijárási korlátozásig az ünnepek alatt, amilyet tavaly húsvétkor már bevetettek a járvány első hullámában.
A miniszter mostani nyilatkozata szerint a húsvétot követő egy hétben is szükség lesz még a szigorú kijárási korlátozásokra. Spahn előtt néhány órával nyilatkoztak az ügyben intenzív osztályon dolgozó orvosok is, és ők azt mondták: csak egy kéthetes szigorú otthonmaradással kerülheti el a társadalom, hogy a kórházak intenzív osztályai összeomoljanak a teher alatt.
Christian Karagiannidis, az intenzív és sürgősségi orvoslás németországi szövetségének elnöke egy interjúban azt tanácsolta a politikusoknak, hogy egyelőre vessék el mindenféle nyitás tervét, “ne hagyják cserben a kórházi személyzetet”.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Forrás: MTI)