“Saját rekordjaimat döntögetem” – megható vallomásban mesélt új agglegényéletéről a 88 éves Vitray Tamás
|Vitray Tamás az utóbbi hónapokban bizony számtalanszor szerepelt a bulvársajtóban Kállay Borival való válása kapcsán. Hiszen nem megszokott az, hogy valaki ilyen idős korban döntsön a válás mellett.
A felek intelligensen oldották meg a dolgot és nem teregették ki a sajtóban a szennyest. Vitray Tamás tehát már hónapok óta egyedül él, így amikor a Retró Rádióban Abaházi Csaba vendége volt, szóba került az is, hogyan telnek most a napjai. A Kossuth-díjas televíziós a következőket mondta:
“Ugyanígy éltem két évet egyedül, két előző házasság között. Akkor még nem voltam jócskán 80 fölött. Hogy is volt? Várjunk csak, még 40 is alig! Ez hencegésnek fog hatni, de az alapvető különbség, hogy akkor reggelente hajnalban futni mentem, majd mikor visszajöttem, kimentem teniszezni a Vadaskertbe, utána az uszodába. Most felülök a szobabiciklire 5-6 percnyi torna után, biciklizem 10 percet úgy, hogy nézem, mennyi kilométert teszek meg. Saját rekordjaimat döntögetem, ebben benne van az egész életforma különbsége.”
Szóba került az is, hogy Vitray Tamás magának csinálja a reggelit, az utóbbi időben pedig nagyon rákapott a teázásra. Ebédjéről is tud gondoskodni:
“Vannak dolgok, amiket meg tudok csinálni. Az első időszakban általában fagyasztott pizzát készítettem, de tudok spagettit kifőzni és zacskós levest is nagyszerűen csinálok” – mesélte a televíziós.
És hogy minek örül legjobban? Az is kiderült: “Reggeli után pedig bemegyek a fürdőszobába, amit szintén magam oldok meg. Ez nem vicc! 88 éves leszek perceken belül, bizony – minden vicc nélkül mondhatom – örülök, hogy még el tudom magam látni. És remélem, minél tovább, de bármi előfordulhat, ez már az a kor” – mondta el Vitray Tamás.
Mi mindenesetre még nagyon sok boldog évet kívánunk neki!
Az Abaházi Presszó mai vendége – Vitray Tamás – már stúdiónkban 🙏Hamarosan kezdünk,hallgassanak minket szeretettel 🤗Írják meg nekünk kérem,van-e kedvenc közvetítésük,a Tanár Úr által ❤️
Közzétette: Retro Rádió – 2020. augusztus 4., kedd
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép forrása: MTI – Czimbal Gyula)