Nyugdíjasok, figyelem! Megvan, mekkora lehet a nyugdíjemelés, és mikor érkezik
|Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán bejelentette mekkora nyugdíjemelés várható.
Azt is közölte, hogy nagyjából mikor kapják meg ezt a nyugdíjasok és az arra jogosultak.
“Az év eleji 5 százalékos növekedést nyáron egy újabb, 2-3 százalékos nyugdíjemelés követheti.
Nem hagyjuk, hogy a magyar emberek, nyugdíjasok fizessék meg a háború árát” – olvasható a kormányszóvivő bejelentésében.
Korábban a Pénzügyminisztérium azt közölte, hogy ha nagy lesz az infláció, két lépcsőben várható nyugdíjkiegészítés.
Az első júniusban, a második pedig novemberben – hangsúlyozta a minisztérium bő egy hónappal ezelőtt.
A Magyar Nemzeti Bank márciusban közölt prognózisa szerint az infláció 7,5-9,7 százalék között alakulhat.
Ez az adat kedvezőtlenebb a korábban várt 4,7-5,1 százaléknál, ezért is kerülhet sor még a nyáron a nyugdíjemelésre.
Íme a kormányszóvivő közlése a közösségi oldalán:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!