Nem használta a biztonsági övet az 54 éves hölgy: fának csapódott, az útpadkára esett és a helyszínen meghalt

A biztonsági övet sajnos sokan nem veszik komolyan, nyűgnek, túlzott óvatoskodásnak tekintik, pedig számtalanszor bebizonyosodott már, hogy életeket menthet.

Különösen fontos szerepet tölt be nagy erejű ütközésnél, hiszen nagy eséllyel megóvja az autóban ülőt, hogy kirepüljön a kocsiból. A tegnapi halálos balesetet szenvedett hölgy azonban, – az első vizsgálatok szerint – nem kötötte be magát.

“Az 54-es számú főúton, Bócsa felől Soltvadkert irányába közlekedett 14 óra 30 perc körül egy 34 éves nő egy Suzukival. A helyszíni szemle adatai szerint az út 40.570-es méterénél a sofőr megelőzött egy lassú járművet, ám a manőver befejezésekor – jelenleg ismeretlen okból – elvesztette uralmát az autó felett, a jobb oldali útpadkára sodródott, majd egy fának ütközött. A kocsi a becsapódást követően visszatért az útra, ám sofőrje – aki vezetés közben nem használta a biztonsági övét – az útpadkára esett – írja a police.hu.

“A baleset során az autóban egyedül utazó asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A járműszerelvény vezetője el tudta kerülni az útra visszasodródó Suzukival történő ütközést.”

Kérünk mindenkit, hogy használja a biztonsági övet! Érjünk haza épségben, mindannyian!

Őszinte részvétünk a hölgy családjának!

(Kép forrása: police.hu)