Nagy Feró keményen odamondott azoknak, akik a világjárvány kellős közepén utazgatnak külföldre: szerinted igaza van?
|Nagy Feró mindig is kimondta amit gondolt, soha nem rejtette véka alá a véleményét, még akkor sem, ha az igen sarkos vagy megosztó gondolatokat tartalmazott.
Az idén Kossuth-díjjal is kitüntetett énekes-dalszerző most is kendőzetlen őszinteséggel fogalmazott azokról, akik a tomboló járvány ellenére utaznak külföldre, jellemzően luxusüdülésekre.
A Borsnak az alábbi nyilatkozatot tette a témában: “Nincs ezen mit szépíteni, egyszerűen őrült, aki most külföldre utazik! Hiába van negatív tesztje, hogy számol el a lelkiismeretével, ha véletlenül megfertőz valakit?” – tette fel a kérdést Feró, majd így folytatta:
„Fegyelmezettségre lenne szükség, és egy kis önzetlenségre. A lemondással most életeket menthetünk, és ennél nincs fontosabb” – hangsúlyozta a Beatrice frontembere.
Szerinted jogos Feró kritikája? Ha megtehetnéd, te bevállalnál egy külföldi utat ebben a helyzetben?
Mi a véleményed? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép forrása: beatrice.hu)