Mikor a szülőszobába értek, mind tudták, a 18 éves anya meg fog halni: és mégis…
|Jenni Lake egy hónappal a 18-ik születésnapja előtt egészséges kisfiút szült, azonban a dolgok ezt megelőzően és ezt követően sajnos egészen másként történtek, mint ahogy azt ilyenkor bárki elképzelné.
Pedig néhány hónappal azelőtt még úgy tűnt, minden remekül alakul: Jenni átlagos fiatalként élt barátjával, boldogok voltak, és nem hitték, hogy bármi elronthatja az örömüket.
Nem gondolták, hogy bármi baj lehet, amikor Jenni fejfájásra panaszkodva orvoshoz fordult. Kiderült, hogy a gyötrelmes fejfájást agydaganat okozza. “Azonnal azt kérdezte, halálos-e.
Összetört, amikor azt felelték neki, hogy a kemoterápia ellenére is csak két éve maradhat, gyereket azonban nem szülhet” – mesélte a 18 éves lány édesapja, Mike Lake.
Néhány kezelésen már túl volt, amikor kiderült, hogy terhes maradt barátjától, a 19 éves Nathantől. El kellett döntenie, folytatja a kemót vagy gyermeket vállal. Jenni egyből tudta, mit választ, egy pillanatra sem habozott.
A lány döntött: megszüli gyermekét. Ettől kezdve minden nap egy versenyfutás volt az idővel. Amikor Jenni megszülte egészséges gyermekét, megfogta a nővér kezét és csak ennyit mondott: megcsináltuk.
A várandóság alatt Jenni nagyon legyengült és szinte meg is vakult. Tizenkét nappal azután, hogy világra hozta a kis Chad Michaelt, meghalt. Ám mielőtt eltávozott volna ebből a világból, sikerült a célja, sikerült életet adnia gyermekének.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!