Mikor a 23. héten a kisbaba megszületett, akkora volt, mint ez a Superman figura: az orvosokat is meglepte, hogy van most

Amikor ez az aprócska baba, Logan Ray világra jött a 23. héten, mindössze 680 gramm és 12 centi volt. Még egy Superman játékfigura is nagyobb volt nála. Azonban a kisbaba még Superman erejét is felülmúlta.

A 34 éves édesanya, Valerie első terhessége a 21. hétbe lépett, amikor az orvosok méhnyak-elégtelenséget állapítottak meg nála. Így a babának sem volt sok ideje édesanyja pocakjában, hamarosan meg kellet születnie.

Az orvosok bizony nem sok jóval biztatták a családot, már már lemondtak az elképesztően aprócska babáról.

Mikor világra jött, a nővérek azt javasolták a családnak, hogy tegyenek mellé egy játékot, hogy megörökíthessék, milyen apró volt a kis Logan újszülött korában. Édesapja ekkor szaladt ki a közeli játékboltba, és egy Superman-figurával tért vissza, amelyet alapos fertőtlenítés után a kisfiú mellé fektettek – akkor még nagyobb volt nála a játék

Logan aztán bebizonyította, hogy legalább akkora szupererővel rendelkezik, mint az akcióhős, ugyanis 105 napos kórházi tartózkodás után hazamehetett. Most négyéves, és édesanyja minden évben lefotózza az akciófigurával, hogy megünnepelje, milyen messzire jutott a fia.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!