Merkely Béla remek hírt közölt a 4. hullámról: elmondta, mire számíthatunk a nyáron, és mire szeptemberben
|Merkely Béla volt a vendége a TV2 Propaganda című műsorának, melyben Till Attila több fontos témát is érintett a Semmelweis Egyetem rektorával.
A szakember szerint nem tud egy olyan mutáció kialakulni, ami Magyarországon ismét egy járványt hozzon, mert nagyon magas az átfertőzöttség, és nagyon nagy az átoltottság is, ráadásul nemcsak egyfajta vakcinával oltottak, hanem többfélével.
Merkely Béla kijelentette, szerinte nem lesz negyedik hullám, sem most, sem szeptemberben. 2022-ben sem kell erre számítanunk, de már most nyáron sem. A járvány így az elkövetkező hónapokban, még a nyár folyamán véget érhet Magyarországon, és csak önálló esetek lesznek – elsősorban azok között, akik nem kérik a vakcinát –, nagy fertőzési láncok már nem.
„Biztos vagyok benne, hogy az oltással nyerhető védelem sokkal tovább tart, mint fél év – mondta el optimista jóslatát ezzel kapcsolatban a szakember. Itt meg tudod hallgatni az interjú erről szóló részletét:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!