Már Kínát is felbosszantotta Észak-Korea keménykedése: “Peking minden olyan lépést ellenez, amely…”

A Szöul és Phenjan közötti feszültség csökkentését sürgette helyi idő szerint vasárnap kezdődött szöuli látogatásán Kína dél-koreai ügyekét felelős különmegbízottja.

Liu Hsziao-ming újságírók előtt kiemelte: a feszültség enyhítése mellett a feszültség okával is foglalkozni kell.

Kijelentette, hogy a felek “jogos és ésszerű” követeléseinek helyt kell adni, Twitteren pedig önmérsékletre szólított fel, valamint leszögezte:

Peking minden olyan lépést ellenez, amely tovább élezheti a feszültséget a térségben.

Hozzátette: van lehetőség a vitás kérdések politikai rendezésére, amelyben Kína továbbra is “pozitív szerepet” kíván játszani, ám hangsúlyozta, hogy a rendezés jórészt Észak-Koreán és az Egyesült Államokon múlik.

Látogatása során a megbízott találkozik egyebek között Jun Szok Jol megválasztott dél-koreai elnökkel is.

Észak-Korea az idén már több alkalommal tesztelt nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat.

Washington és Szöul is attól tart, hogy a megrekedt nukleáris leszerelési tárgyalások közepette a kommunista állam ismét elkezdheti atomfegyverek tesztelését, amivel 2017-ben felhagyott.

Az Egyesült Államok további szankciókat sürget Phenjan ellen, ám Kína és Oroszország jelezte, hogy ellenzi őket, és humanitárius segélyeket sürgetett a nélkülöző észak-koreaiaknak.

(Kép: AFP)

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!