Magyarország Kormánya 3 jó hírrel is szolgált szombaton az időseknek: erre számíthatnak
|Mindig kiállunk az idősek érdekeiért és megvédjük a juttatásaikat – írta Facebook oldalán Nyitrai Zsolt.
A kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos szombaton az idősek világnapján tett közzé videót.
Az azt kísérő bejegyzésben hozzátette: „Az idősek világnapján köszöntjük a nyugdíjasokat!” Ez ugyanis október 1-jén van.
Magyarország kormánya „2010-ben szövetséget kötött az idősekkel” – fogalmazott Nyitrai Zsolt, majd hozzátette:
“Visszaépítettük a 13. havi nyugdíjat, rendkívüli nyugdíjemelést hajtottunk végre, és nyugdíjprémiumot fizettünk ki”.
Erre a 3 juttatásra a továbbiakban is számíthatnak az idősek.
Orbán Viktor kormányfő is fontos üzenetet küldött az időseknek szombat reggeli, rendkívüli videójában.
A miniszterelnök bejelentette, hogy idén a nyugdíjasok az inflációs nyugdíjkiegészítést, illetve nyugdíjprémiumot is kapnak.
Ezeknek már a pontos dátumait is elmondta Orbán Viktor, ha szeretnéd tudni, mikor érkeznek, IDE KATTINTVA minden kiderül.
Itt pedig azt a videót láthatod, amit Magyarország Kormánya tett közzé az idősek világnapja alkalmából:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!