Kijevben van Novák Katalin, Zelenszkij mellett pózol egy fotón: nem semmi, mit írt a kép mellé

Novák Katalin köztársasági elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására Ukrajnába utazott – értesült az Index.

A portál úgy tudja, a magyar államfő először Lengyelországba utazott repülővel, és onnan Ukrajnába már vonattal ment.

Korábban Novák Katalin is csatlakozott ahhoz közleményhez, amelyben tizenegy elnök ítélte el az október 10-én Ukrajnát érő támadásokat.

A közlemény elfogadhatatlannak nevezi, hogy a moszkvai képviselők atommal fenyegetik a világot.

“Országaink nevében követeljük, hogy Oroszország azonnal hagyja abba polgári célpontok támadását.

Nem hagyunk fel az erőfeszítéssel, hogy bíróság elé állítsuk a mai (október 10. – a szerk.) bűncselekmények felelőseit” – idézi fel az államfők által jegyzett közlemény szövegére az Index.

Nemrég Novák Katalin maga osztott meg egy képet közösségi oldalán, immár Kijevből.

A fotón Zelenszkij mellett áll, és néhány szavas kommentárt is írt a képhez, ami a következő:

“Itt vagyok Kijevben az ukrán elnök meghívására. Ahol baj van, ott segítünk” – közölte bejegyzésében az államfő.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!