Kiderült, mi volt Lang Györgyi utolsó kívánsága: teljesülni fog, amit szeretett volna

Mikor egy szeretett hozzátartozónk meghal, mindig nagy kérdés, hogyan temessük el.

Természetesen Lang Györgyi halála kapcsán is rögtön felmerült a rajongókban, ismerősökben, vajon hogyan tudnak majd végső búcsút venni tőle.

A család közeli ismerőse most fontos részleteket árult el ezzel kapcsolatban. Azt, hogyan szeretnék eltemetni az énekesnőt, ide kattintva tudhatod meg.

Blikknek nyilatkozott az énekesnő jó ismerőse, szavaiból pedig kiderült, mi volt Lang Györgyi egyik utolsó kívánsága.

A Pa-Dö-Dő tagja nem szerette volna, ha klasszikus temetés keretében búcsúznak el tőle. Nem akarta, hogy azok, akik szerették szomorkodva, könnyek között vegyenek tőle búcsút.

Épp ellenkezőleg: azt szerette volna, ha vidáman, nevetve, a vele kapcsolatos szép vagy épp vicces emlékeket felelevenítve gondolnak rá az emberek.

Szerettei pedig tiszteletben tartják utolsó kívánságát. Így valószínű csak egy szűkebb kör búcsúzik majd tőle.

Jókedvűen, sztorizgatva, úgy, ahogy Lang Györgyi szerette volna. Hiszen az egész élete a vidámságról a szabadságról szólt.

Legyen ez így akkor is, amikor rá emlékezünk. Mi most – kívánságának megfelelően – ezzel a vidám felvétellel adózunk emlékének:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!