Kiderült, mennyi ma a létminimum, és az is, mennyiből él ma sok család és sok nyugdíjas
|Igencsak fontos dolgok és sokat mondó számok derülnek ki a Policy Agenda legfrissebb kutatásából, amit az ATV szemlézett.
Egy ember szűkös megélhetéséhez tavaly 101 398 forintra volt szükség. A tipikusnak mondható család, a két felnőttből és két gyermekből álló háztartás létminimuma majdnem 300 ezer forint volt. A nyugdíjasok minimális megélhetéséhez 91 ezer forint kellett havonta, ha ketten éltek a háztartásban, akkor legalább 157 ezer forintra volt szükségük – ezeket az előzetes értékeket közölte a Policy Agenda.
Azt, hogy hányan élnek ennél kevesebb pénzből, csak az év végén tudják megmondani az intézet munkatársai, mert a KSH nem adja ki év közben a számításhoz szükséges adatokat. Az ATV Híradó megkérdezett kisnyugdíjasokat is, azt nyilatkozták, 40-60 ezer forintból élnek egy hónapban.
A felmérésből az is kiderült, hogy egy aktív korú felnőtt egészséges táplálkozásához havonta több mint 28 ezer forintot kell költeni. Az elmúlt évekhez képest, ez az összeg különösen a burgonya és a gabonafélék áremelkedése miatt növekedett.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a háztartások 40 százalékának nincs tartaléka
A létminimumnál kisebb összegből a rendszerváltozáskor a lakosság tíz százaléka élt, a 2008-as válság után ez az arány felment 37 százalékra. Azóta javul a helyzet, de még 2018-ban is másfél millióan éltek a kritikus határ alatt.
Az ATV által idézett Bass László szegénységkutató szerint a járványhelyzet idején különösen figyelni kellene arra, hogy a megszorítások ne érintsék az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket, ugyanis nem tartja helyesnek, hogy a megszorítások a társadalom minden rétegét ugyanannyira sújtják.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!