Képeken mutatta be Tóth Vera, hová jutott teste és lelke átalakításában 5 év alatt: ég és föld a különbség

Tóth Vera legfrissebb bejegyzésében elárulta, hogy idestova öt éve annak, hogy elkezdődött testének és lelkének az átalakulása.

Leírta azt is, hogy még nincs vége a folyamatnak, de nagyon jól halad és mindezt egy sokat mondó képpárral is illusztrálta.

“Ha elkezded ezt az utat, annak vannak lépcsőfokai. Először azt hiszed, ha lefogysz, majd minden megoldódik, aztán csak-csak megmarad valami nyomás, ami nem az, amire számítottál.

Össze- visszaságba kerülsz. Majd amikor a testi tüneteid rávezetnek arra, hogy a lelkeddel is el kell kezdened foglalkozni, az rosszabb lesz, mint mikor még kövér voltál és emiatt nem érezted magad teljesnek.

Elkezded a belső munkát, melyben a kis törékeny madárka és a rétegeibe menekülő kisbálna lassan összebarátkoznak és örökké tisztelni fogják egymást. Majd a madárka egyre hangosabban mer csiripelni és a kisbálna ezt szívesen hallgatja már, nem úgy mint régen, amikor még zavarta minden külső hatás. Ők ketten most már jó helyen vannak, de mindketten tudják, hogy még van hova és van miért fejlődni” – írja az énekesnő.

Azt pedig, hogy honnan hová jutott az alábbi két fotó egymás mellé tevésével mutatta be. Igencsak beszédes a különbség:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Instagram – Tóth Vera)