Itt láthatod a bámulatos Fradi-győzelem összes gólját: a szlovák lapok megsemmisítő vereségről írnak

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-1-re győzött a Slovan Bratislava vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-3-as összesítéssel továbbjutott.

A zöld-fehérek az elefántcsontparti Franck Boli találatával a 20. percben vezetést szereztek, majd a norvég Kristoffer Zachariassen fejesével már összesítésben is előnyben voltak.

A második félidőben az argentin születésű szlovák válogatott Vernon De Marco ugyan szépített, de az utolsó szó a Ferencvárosé volt, ugyanis a párharcot eldöntő gólt a mali támadó, Adama Traore lőtte estében a 89. percben, a kegyelemdöfést pedig a tunéziai Aissa Laidouni adta meg a ráadásban.

A magyar bajnok a továbbjutásával már mindenképpen csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában, míg a BL-selejtező harmadik körében az azeri Qarabag vár rá.

A Fradi vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov annak nem tulajdonít nagy jelentőséget, hogy az 1992-es, 4–1-es vereségért éppen 4–1-es győzelemmel vágott vissza a Ferencváros a Slovan Bratislavának, de annak örül, hogy sikerült revansot venni a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

“A nézők talán a múltban élnek. Az, ami akkor történt, már történelem, ez pedig a XXI. század. Mi a jelenre és a mai meccsre koncentráltunk. Annak természetesen azért örülök, hogy revansot vettünk” – mondta az orosz szakember,

Arról is beszélt, hogy még nincs itt az ideje az ünneplésnek, mert ez csak egy fontos lépés volt a BL-csoportkör felé.

A káprázatos sikerhez Orbán Viktor is gratulált: “A sas leszállt Pozsonyban” – írta közösségi oldalán.

Itt az összes gólt megnézheted:

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

(Kiemelt kép: MTI)