Így “spórolt” ismerőseinek több mint félmilliót a Tesco pénztárosa: videó leplezi le a csalást

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt három nő ellen, akik egy áruházat károsítottak meg úgy, hogy csak részben fizették ki az onnan kihozott termékeket – olvasható az Ügyészség közleményében.

A vádirat szerint két elkövető anya-lánya viszonyban van, a harmadik nő pedig ismerősük, aki részmunkaidős pénztárosként dolgozott egy Dunaharasztiban lévő áruházban.

Több alkalommal fordult elő, hogy az anya vagy a lánya az áruházban a pénztáros elkövetőnél fizetett.

Ezek közül nyolc esetben a pénztáros elkövető a pénztárszalagra helyezett áruk vonalkódjának csak egy töredékét olvasta be.

Ekként a másik két elkövetőnek a vásárlás során csak minimális összeget kellett fizetnie.

A legrosszabb esetben közel huszonhétezer forint helyett csak alig háromezer, a legjobb esetben viszont több mint százezer forint helyett alig ötezer forintot fizettek.

Így összesen közel ötszázötvenezer forintnyi terméket szereztek meg egy hónap alatt fizetés nélkül.

A pénztáros emellett még két további vásárlónál is közreműködött hasonló módon, így ő összesen mintegy hétszázezer forintnyi árucikk ellopásában vett részt.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség az ügyben üzletszerűen elkövetett lopás miatt emelt vádat az elkövetőkkel szemben.

A lopás módszerét biztonsági kamera rögzítette, te is láthatod, hogy trükközött a pénztáros:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!