Így kell megmetszeni a muskátlit tavasszal és ősszel, hogy csak úgy ontsa a mesésen szép virágokat

A muskátli, ha megfelelő körülmények között tartjuk a tél folyamán, akkor jövő évben is szépen fog virágozni. Ehhez azonban fontos tudni, hogy tavasszal, és ősszel vissza kell metszeni, el kell távolítani az elszáradt, megsárgult hajtásokat róla. Így a növény sokkal erősebb lesz, és többet virágzik.

A muskátli lehet csüngő, magas, vagy törpe növésű. A vágás során ne változtassunk radikálisan az eredeti formáján, és méretén. A metszés fő célja a korona ritkítása, így az egész növény több fényhez jut, és szellőzni is jobban tud. Az összes olyan ágtól meg kell szabaduljunk, amelyik befele nő, és akadályozza a megfelelő fejlődést.

A vágószerszámot előzőleg fertőtlenítsük le egy kevés alkohollal, és miután levágtuk egy kevés fahéjjal vonjuk be a tövön maradt csonkot. A muskátlit ajánlott nitrogénes műtrágyával tápozni, hogy szebben virágozzon.

Tavaszi metszés

Február-márciusban végezzük el a tavaszi metszést. Ne vágjuk nagyon vissza, de figyeljünk oda arra is, hogy szép formát alakítsunk ki. A tavaszi metszés után kicsit későn fog virágozni a növény, mivel sok időbe telik, míg összeszedi magát.

Őszi metszés

Miután elvirágzott a muskátli, a növénynek a pihenő időszaka következik. Télen, csak kevés, és sárgás, vékony levei lesznek. A virágokat, és a száraz leveleket el kell távolítani. Decembertől februárig ne metsszük a muskátlit, hiszen ekkor a legérzékenyebb. Szakértők szerint a rügyeket is el kell távolítani télen, hogy tavaszra eléggé meg tudjon erősödni a növény.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla! 

(Forrás: tudasfaja)