Gyurcsány Ferenc elárulta, meddig tervez még politizálni: sokakat meglepett a döntése
|Hosszú, több mint egy órás interjút adott kedd este Gyurcsány Ferenc a Partizánnak.
Az interjúból kiderül, hogy nem tartja sem saját magát, sem pártját felelősnek a legutóbbi választási vereségért.
Szerinte a legnagyobb felelősség a kudarcért egyértelműen a miniszterelnök-jelöltet, Márki-Zay Pétert terheli.
Gyurcsány egyébként a hódmezővásárhelyi polgármestert egyszer sem nevezte nevén. Arra, hogy miért nem volt jelen a választási vereség beismerésénél a színpadon, így felelt:
“A kolléga úr azt kérte, hogy ne legyek jelen. Akkor miért lennék pont akkor jelen, amikor történelmi vereséget szenvedett ő, nem mi, hanem ő” – mondta.
Azt is közölte, egyelőre nem döntöttek arról, támogatják-e Karácsony Gergelyt a következő főpolgármester választáson.
Házuk sorsáról is mesélt: “Az Apró-villát egy éven belül el fogjuk adni. (…) hárman maradtunk: Klára, a Marci meg én, Klára ráadásul az idejének a felét, azt Brüsszelben tölti. Hát kóválygunk mi abban a hatalmas nagy házban, mi a csudát csinálunk mi ott?”
A többi ellenzéki pártnak is üzent: „Aki Gyurcsánnyal szemben akar politizálni, annak azt tudom mondani, hogy tessék jól csinálni!” – hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció elnöke.
Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan legalább 2030-ig tervez-e politizálni, azt válaszolta, hogy 1-2 parlamenti ciklus még van benne, annyit még biztosan még végigcsinál.
Egy ciklus pedig ugye a következő választásig, négy évig tart. Tehát 2030-ig Gyurcsány Ferenc minden valószínűség szerint politizálni szeretne. Itt meghallgathatod a teljes interjút:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!