Gyászban a zenészvilág: meghalt a csodás diszkókirálynő, aki az egész műfajt feltalálta
|Szörnyű hírek rázzák meg a zenészvilágot és a zeneszerető közönséget. Most kaptuk a hírt, hogy elhunyt a magyar slágergyáros, akinek számtalan legendás dal fűződik a nevéhez:
Kovács Kati, Korda György is énekelte a dalait, de Cserháti Zsuzsa legnagyobb slágerét is ő írta. Haláláról itt olvashatsz bővebben.
Vasárnap pedig meghalt az az énekesnő, aki feltalálta a diszkó műfaját.
A sztár “helyi idő szerint vasárnap délelőtt békésen elhunyt” – közölte unokája, Daphne Rotcajg.
És hogy ki is volt ő? Régine, azaz Régina Zylberberg fiatalkora óta Párizsban élt.
1950-es években nyitotta meg az első éjszakai klubját Párizsban, ahol az azelőtt megszokottakkal ellentétben lemezjátszókról szólt a zene és dj-k is felléptek.
Így sokan úgy vélik, és ő maga is azt állította, hogy ő találta fel a diszkót, mint műfajt.
Az énekesnő fénykorában 22 diszkóklubot működtetett New Yorktól, Rio de Janeirón át Kuala Lumpur-ig és „a világ sztárjai táncoltak éjszakai klubjaiban” – mondta Régine barátja.
Régine szerepelt a Robert és Robert és az Új társam című filmekben is. 92 éves korában hunyt el.
Régine rengeteg nagy diszkóslágert énekelt el maga is, a legnagyobb diszkóhimnuszokat tolmácsolta francia nyelven.
Többek között ő adta elő a I Will Survive-ot is franciául, íme:
Nyugodjon békében.